Hétfői zeneajánló: OneRepublic - Kids

Sziasztok!



Az egyik kedvenc együttesem nem olyan rég előrukkolt egy új dallal és úgy döntöttem, ma ezt hozom el nektek zeneajánló keretein belül. Szóval ha kíváncsiak vagytok, olvassatok tovább!




Azt már számtalan bejegyzésben leírtam, hogy imádom a OneRepublic-ot, és benne van a Top5 együttesem listában. Amikor megláttam, hogy újabb albumuk lesz, kb kirohantam a világból örömömben. Először megkaptuk a csodálatos Wherever I Go című dalt - amiről egyébként zeneajánló is készült, szóval ide kattintva azt megnézheted - ,majd ezt és egyébként pár napja egy harmadik dal is megjelent, Future Looks Good címmel. Egyébként gondolkoztam rajta, hogy majd erről csinálok zeneajánlót. Még nem tudom, hogy legyen e. Ha szeretnétek, akkor írjátok meg nekem ;) 
Vissza a Kids-hez. Őszintén megmondom, hogy valamiben más nekem ez a dal. Megint csak nem tudnám megmondani, miben, de van benne valami plusz. Természetesen azok mellett, amit az igazi OneRepublic dalok adnak. Ha felcsendül a dal, akkor már egyből tudja egy igazi rajongó, hogy igen ez a kedvencüknek egyik újabb daluk, de talán egy "átlagos" hallgatónak csak egy újabb zenének tűnik, és talán annyi, hogy az ő daluk volt a Counting Stars is? Ilyenkor megmondom, hogy kicsit elszomorodok, mert valljuk be, a OneRepublic nem olyan együttes, ami minden áldott pillanatban a csapból folyik. Pedig nagyon megérdemelné, hiszen szerintem azon túl hogy hihetetlenül jó dalaik vannak. Nagyon jó a ritmusuk, jó a dallamuk és minden. Minden egyes dalnak külön külön mondanivalója van. Nem feltétlen óriási dolgokra kell itt gondolni, de mégis van benne valami különleges. 


Képtalálat a következőre: „one republic”

A OneRepublic-ról már írtam egy pár sort, szóval ha kíváncsiak vagytok egy kicsit jobban a bandára, akkor olvassátok el azt a bejegyzést, amit ide kattintva el is érhettek. 




A Kids eredeti videóklippje augusztus 25.-én került fel a Youtube-ra, ahol 9 milliós megtekintésnél jár. Nem azt mondom, hogy kevés, vagy bármi, de szerintem ennyi idő alatt, sokkal több megtekintést érdemelne meg. Spotify lejátszási listán pedig egyáltalán nem található meg sajnos. Pedig rajta kellene lennie. Nagyon is. 



Official Video


Spotify




Dalszöveg

Days when
We'd fight, we'd fight 'til I would give in
Yeah, perfect disasters
We were reaching, reaching for the rafters

And on most of the days we were searching for ways
To get up and get out of the town that we were raised, yeah, Cause we were done
I remember, we were sleeping in cars
We were searching for OZ
We were burning cigars
With white plastics tips 'til we saw the sun
And we said crazy things like

I refuse to look back thinking days were better
Just because they're younger days
I don't know what's 'round the corner
Way I feel right now I swear we'll never change
Back when we were kids
Swore we would never die
You and me were kids
Swear that we'll never die

Lights down
And we drive and we're drivin' just to get out
Yeah, perfect disasters
Yeah we were swinging, swinging from the rafters

Hey, we were dancing in cars
We were looking for ours
We were naming the stars
After people we knew 'til we had to go
And we were saying things like

I refuse to look back thinking days were better
Just because they're younger days
I don't know what's 'round the corner
Way I feel right now I swear we'll never change
Back when we were kids
Swore we would never die
You and me were kids
Swear that we'll never die

Nights when we kept dancing
Changing all our plans and
Making every day a holiday
Feel the years start burning
City lights they're turning
Something 'bout this feels the same

Back when we were kids
Swore we would never die
You and me were kids
Swear that we'll never die
I refuse to look back thinking days were better
Just because they're younger days
I don't know what's 'round the corner
Way I feel right now I swear we'll never change

You and me were kids



A dalszöveget magyarul ide kattintva megnézheted. 

Most pedig, hogy meghallgattátok ezt a csodálatos dalt, jöjjön a szokásos 5 érdekesség a bandáról. 


  1. Ryan Tedder, azon kívül, hogy a banda frontembere, nagyszerű dalszövegíró és nagyon sok előadónak ír ő maga dalokat. 
  2. Az előzőhöz kapcsolódva még, tudtátok, hogy Sean Paul Got 2 Luv U, vagy Beyonce Halo című dalához is van köze?
  3. Eredetileg csak Republic volt a banda neve, később rakták elé a One szócskát
  4. Brent Kutzle látható A szem című filmben
  5. Zach Filkins nem csak nagyszerű gitáros, de modelkedésben is jó. 

Ez lett volna tehát a mai bejegyzés. Remélem tetszett nektek. Kiraktam egy újabb szavazást az oldalsávba, és mostantól minden héten lesz újabb kérdés, hogy kicsit jobban beolvadjatok a blog posztjaiba, és hogy minél több olyan bejegyzést kapjatok, amit igazán látni szeretnétek. 



U.i.: Még nem volt alkalmam bejegyzés keretén belül elújságolni, hogy mennyire de mennyire imádom az új kinézetet. Szerettem volna egy külön bejegyzést szentelni neki, de annyira váratlan volt az egész és annyira fel voltam dobva, hogy nem tudtam egy normális mondatot sem írni. Szóval most is csak annyit szeretnék mondani a változásról, hogy ez egy nagyon jól sikerült, nagyon random dolog volt. Hiszen nem akartam én új design-t csak megtaláltam ezt az oldalt, és kíváncsiságból beállítottam. Megtetszett, így meghagytam. Aztán, mióta megláttam, hogy a menüsor alatt ott van az a lapozgatós doboz is, amit már olyan rég óta akartam....eldöntöttem, soha többé nem lesz új design. Igen!! Soha többé!!!


Zenékben gazdag napot!:) 
           XOXO


(Következő bejegyzés: 2016. szeptember 15.) 



Forrás: youtube.com, azlyrics.com



Szeretnél látni a blogon egy általad írt bejegyzést? Légy vendégíró! A részletekért olvasd el a bejegyzést. 

You Might Also Like

0 megjegyzés