Hétfői zeneajánló: Punnany Massif ft Pásztor Anna, Charlie, Pető Szabolcs - Ami volt azt majd lesz

Sziasztok!



Ritkán van ilyen alkalom, de évente legalább egyszer előfordul, hogy a zeneajánló keretein belül magyar dalt hozok el nektek. Ez az egy alkalom pedig most van. A dal pedig nem más a legújabb Volt himnusz a Punnany Massif és még számos rengeteg tehetséges előadótól.





Igaz, hogy a Volt-nak már vége van, és aki nagyon szeretett volna, már ezerszer jól kibulizta magát erre a dalra, mégis úgy gondolom még nincs késő megírni ezt az ajánlót. A dal első hallásra egy nagyon jó nyári zenének tűnik, és higgyétek el nekem, a 10,20,30. hallgatásra is így lesztek vele. Én nagyon nem tudok betelni az egészel. Jó, az igaz, hogy elsőnek főleg azért hallgattam meg, mert Punnany Massif. És tudjátok mennyire szeretem a Punnany Massifot. Aztán meghallottam hogy a többi közreműködő mennyire jól illik a dalba és milyen jól tolják. Pásztor Annától soha nem hallottam még egy dalt sem. Persze tudom ki az és tudom milyen zenéket játszanak, de valahogy még soha nem jutottam el odáig, hogy meg is hallgassam egy dalukat. Ebben a zenébe viszont Anna hangja annyira jól beleillik. Az a karcos, erős hang, amit bárki, bármikor felismer. Imádom. Aztán ott van Charlie, akitől a Jég dupla whyskivel című dalnál tovább nem jutottam. Bár az nagyon sokszor említésre kerül az életemben. Szóval igen, őt is hallhatjuk a dalban, és jesszus....mennyire jól szól az ő hangja is az egész zenében, meg  mindenben. Bevallom, soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen stílusú dalban hallhatom egyszer, de örülök neki hogy mégis megtörtént. Az eredmény hihetetlen lett, nagyon szeretem az első másodperctől az utolsóig. 


Képtalálat a következőre: „punnany massif”A Punnany Massif egy 2003-ban Pécsett alapított magyar zenekar. Főként hip-hop jellegű dalokat ismerhetünk tőlük. Számos nyári himnuszt köszönhetünk nekik, ilyen például az egyik legnépszerűbb daluk az Élvezd, de ott van még a Kopóggyá, a Hétköznapi hősök, vagy a pár évvel ezelőtti Sziget himnusz, a Szadabon



Az Ami volt az majd lesz című dal kicsit több, mint egy hónapja június 7.-én került fel a Youtube-ra. Azóta 1,5 milliós megtekintésnél jár a videó, és valljuk be, magyar viszonylatban az egy nagyon szép eredmény. Spotify Magyar 50-es toplistán pedig a 40. helyen találhatjuk meg, 3010 lejátszással. 


Official video


Spotify


Dalszöveg

Köszönöm maradok amíg tudok
Mert a bőrömön rezeg az amplitúdó
Follrandom csapatban
Csapatom a szelet
Mutasd magad
Ahogyan lehet, ha mered
A büszkeség minek, nem ölel át
Íratlan szabályban senki se lát
A kukákon dobolódik az etűd
Egy dallam ébred fel
Ami régen letűnt

Napfürdő, eső
Nem vagyok gyenge jellem
Ahova visz a lábam
Ott jó a helyem
Addig húzom meg
Míg az érzés kitart
Kitöltöm az italt
Mint egy régi dalt

Szakad a fonal, elszalad a ló
Ritkábban vevődik fel a teló
Egy hétig egy szerkó
Nincs dresszkód
A pohár emlegetés intersport
Ide veletek hát idegenek
Húzzuk fel együtt az idegeket
Füsttel küldünk majd égi jelet
Ha kidől az akinek elege lett

Fény, zene, vihar
Ha rám zúdul én kiállom
Porfelhő leszáll
De nem temet el
Mit nekem kivel
Ordítok a végtelenbe
Mit nekem mivel
Mert megtehetem

Fény, zene, vihar
Megőrjíthet én kiállom
Porfelhő leszáll
De nem temet el
Mit nekem kivel
Vesszek el a végtelenbe
Mit nekem mivel
Hogyha ezt szeretem

Melledet külön követem Instán
Mert a szememnek feltűnőbb
De itt nincs smár
Mert aki ma velem
Az nincs
Percenként újratöltődik a tár
Abbahagyni sem merem
Egy nap a szerelem
De holnaptól hozzám
Már kötődni kár
Hurrikán, unikum
Booty time, bulizunk
Papírpohár, hej
Betonkész állapotban voltunk
Leszünk is, hogy a tudatunk egy

Sáros cipőm talpára
Odaragadt egy szó
A város idős zajától távol
Én vagyok a hegylakó
Ha hozzám érsz
A bőröm finoman mos le
Káros szenvedélyem itt ma az
Hogy nincs olyan, hogy ne

Gyújtsd be a tüzet
Hagyd, hogy égjen a láng
Sátrak tövében érjen össze a láb
Vigyünk haza amit tudunk emlékbe
A holnappal törődni ma mért kéne

Fény, zene, vihar
Ha rám zúdul én kiállom
Porfelhő leszáll
De nem temet el
Mit nekem kivel
Ordítok a végtelenbe
Mit nekem mivel
Mert megtehetem


Fény, zene, vihar
Megőrjíthet én kiállom
Porfelhő leszáll
De nem temet el
Mit nekem kivel
Vesszek el a végtelenbe
Mit nekem mivel
Hogyha ezt szeretem

Ami volt az majd lesz!

Holtomig
Amíg élek tart a láz
Sose voltam más
Nem vártam a holnapot
Az éjszakától

Ami volt az majd lesz!




Ez lett volna tehát a mai bejegyzés a Punnany Massif legújabb slágeréről. Érdekességeket most kivételesen nem írtam, ennek egyik legfőbb oka pedig az, hogy nem találtam semmi értelmeset. Szóval ez most kimaradt, remélem ez nem probléma. Nyugi, jövőhéten már lesz. 


Zenékben gazdag napot!:) 
          XOXO


(Következő bejegyzés: 2017. július 13.) 


Forrás: zeneszoveg.hu




Szeretnél látni a blogon egy általad írt bejegyzést? Ha igen, akkor kattints ide és olvasd el a részleteket.

You Might Also Like

0 megjegyzés