Hétfői zeneajánló: Zedd and Alessia Cara - Stay

Sziasztok! 




Ma ismét egy nagyon jó dalt hoztam el nektek, méghozzá nem mást, mint Zedd és Alessia Cara közös szerzeményét. Ha kíváncsiak vagytok rá, olvassatok tovább.



Azt már gondolom tudjátok, hogy engem Alessia Cara a dalaival és a hangjával már a tavalyi évben kilóra megvett. Először a Here, majd a Wild Things volt az, amit megállás nélkül hallgattam. Azonban itt van nekünk Zedd is. Bevallom, az ő dalait nem nagyon hallgatom, sőt.... annyira nem is érdekel. Egyedül a Beautiful Now az, amit imádtam tőle, mert az tényleg nagyon nagyon jó volt. Ezért nem is tudtam milyen is lesz majd számomra ez a dal. Első meghallgatás után még mindig nem tudtam eldönteni, hogy szeretem e vagy nem, de aztán arra jöttem rá nem sokkal később, hogy hihetetlen jó ez a dal. Értelem szerűen egyedül Alessia hangja az ami felcsendül benne, azt meg - ahogy már mondtam - nagyon szeretem, viszont a zenei alap is nagyon nagyon jó lett. Nem igazán szeretem az olyan dalokat, amikben hosszú az az időszak amiben kevés az ének. Márpedig azt hittem ez olyan dal lesz. De nem. Hihetetlenül jól össze lett rakva, szerintem kifejezetten Alessianak való zene és az biztos hogy jó sokáig még a toplistákon lesz. 
Egy kedvenc részem van, méghozzá olyan amit már a legelején mikor először meghallottam éreztem, hogy ez nagyon jó:
I could give a thousand reasons why
And I know you 
And you've got to




Zedd orosz-német származású DJ, zenész és producer. Dolgozott többek közt már Justin Bieberrel, Lady Gagával és a The Black Eyed Peasszel is. Első önálló korongja 2012-ben látott napvilágot Clarity címmel.


Képtalálat a következőre: „alessia cara”


Alessia Cara-ról már egy korábbi bejegyzésemben volt szó, szóval ha azt meg szeretnétek nézni, akkor ide kattintva megtehetitek. 

                                                 







A Stay című közös daluk pár héttel ezelőtt, február 23.-án került fel dalszöveges verzióval a Youtubera. Ezóta 24 milliós megtekintést sikerült elérnie. Spotify nemzetközi top 50-es lejátszási listán pedig éppenséggel a 14. helyen áll.


Lyric Video
Spotify

Dalszöveg

Waiting for the time to pass you by
Hope the winds of change will change your mind
I could give a thousand reasons why
And I know you, and you've got to

Make it on your own, but we don't have to grow up
We can stay forever young
Living on my sofa, drinking rum and cola
Underneath the rising sun
I could give a thousand reasons why
But you're going, and you know that

All you have to do is stay a minute
Just take your time
The clock is ticking, so stay
All you have to do is wait a second
Your hands on mine
The clock is ticking, so stay

All you have to do is... ouh
All you have to do is stay

Won't admit what I already know
I've never been the best at letting go
I don't wanna spend the night alone
Guess I need you, and I need to

Make it on my own, but I don't wanna grow up
We can stay forever young
Living on my sofa, drinking rum and cola
Underneath the rising sun
I could give a million reasons why
But you're going, and you know that

All you have to do is stay a minute
Just take your time
The clock is ticking, so stay
All you have to do is wait a second
Your hands on mine
The clock is ticking, so stay

All you have to do is... ouh
All you have to do is stay

All you have to do is stay
So stay, yeah

All you have to do is stay a minute
Just take your time
The clock is ticking, so stay
All you have to do is wait a second
Your hands on mine
The clock is ticking, so stay
All you have to do is stay
Stay

A dalszöveget magyarul ide kattintva megtalálod. 



3 dolog amit talán nem tudtál Zedd-ről
  1. Emlékeztek Justin Bieber Beauty and The Beast albumára? Ha igen, akkor elárulok egy titkot. Zedd volt az aki készítette az albumot. 
  2. Legnagyobb inspirálói a Radiohead és a Silverchair
  3. 4 éves korában kezdett el zongorázni, és az eredeti terve az volt hogy profi zongorista lesz

3 dolog amit talán nem tudtál Alessia Cara-ról
  1. Eredeti neve Alessia Caracciolo. Gondolom már a hangzásából kitaláltátok, hogy a szülei eredetileg olaszok, csak Kanadába költöztek
  2. A Here című dala igaz történeten alapul.
  3. Nem igazán akart énekes lenni. Jobban szerette a rajzolást, festészetet és az ehhez hasonló művészeteket

Ez lett volna a mai bejegyzés. Remélem tetszett nektek és megszeretitek ezt a dalt is, ha eddig még nem hallottátok volna. 


Zenékben gazdag napot!:) 
        XOXO


(Következő bejegyzés: 2017. március 9.) 



Forrás: starity.hu, azlyrics.com

You Might Also Like

0 megjegyzés